A VIII. Bárdverseny dobogós alkotásai (Túlélők Földje versek)
 Én vagyok az álom,
 ez az én világom,
        figyelj, ki erre jársz!
 Nem vagy te most ébren,
 elmerülsz a létben,
        - álom ez, semmi más.
 Álmodod e földet:
 teremtesz felhőket,
        alkothatsz hegyeket.
 Madarak az égen,
 halak lent a mélyben
        - adj nekik életet!
 Olyan ez a világ,
 ahol minden virág
        megél ha ápolod.
 Te ülteted őket,
 álmaidból nőnek,
        nyílnak ha gondolod.
 Teremtsél színeket,
 zamatos ízeket,
        virágillatokat!
 Hímezzél mezőket,
 mellé hűs erdőket,
        bele fákat - sokat!
 Varázslatos helyek,
 kristály-üveg hegyek,
        - járod e világot.
 Itt minden megtörténhet
 a csodák égig érnek,
        hiszed majd, ha látod!
 
 Szárnyalj, ó képzelet!
 Nincs amit nem lehet,
        nincsenek határok.
 Repülhetsz! Akarod?
 Tárd csak szét két karod
        s szárnyalhatsz, ha vágyod.
 Akarsz varázsolni?
 Csak annyit kell szólni:
        Úgy legyen! Kívánom!
 Gondolj rá erősen,
 akarjad hát bőszen,
        - s teljesül az álom.
 
 Azt hiszed ez csoda?
 Nem juthatsz el oda?
        Nincs mi irányt mutat?
 Pedig ott van benned,
 mert ez a te lelked
        - keresd hát az utat!
 Szíved tudja: merre,
 neki van már terve,
        hallgassál szavára!
 Engedd hát szabadon,
 bízz magadban vakon
        - s ne csak éjszakára.
 Mert ébredsz majd reggel
 álmos tekintettel;
        s hétköznapok várnak.
 De jó, ha nem feledsz el,
 mert az álmok egyszer
        mind valóra válnak.
 
 
 Vérzik a nap a horizont peremén
 Majd lassan álmodni tér, a nappalt feledvén
 Hatalmat ad az estének
 A sötétséget hozó komor testvérnek
 
 Álmodni térek én is
 Álomarcod fogva akár egy fétist
 Messzire visz a gondolat király
 Hajónkat messze sodorja a dagály
 
 S elérve szobád ajtaját 
 Már látom tested hintaját
 Érintésem enyhe szellő csupán
 Puha bőröd bársonyán
 
 Halk sóhajként fekszik melléd
 Szeretőd, akár egy furcsa kellék
 Átölelem álomkézzel testedet
 Majd megérintem álmodó lelkedet
 
 Összeforrnak egy hosszú percre a lelkek
 Feledvén a testeket
 Érintkezésük most éteri
 A sötét most ezt is elfedi
 
 De lassan közeledik a hajnal
 Jő a király, hintóját kísérő haddal
 Visszavisz az álmok tengerén
 Kisszobámba, hol álmom épp feledem.
 
 
 A Tűzvihar napján rohantam keletre,
 Hátsómon a pihéket fuvallat perzselte.
 Egy szál bunkóval Ghallára érkezve,
 Fejemet vakarva, nekem ez megérte?
 
 Utamat járva szörnyekkel harcoltam,
 Egyetlen lárva mit ebédre befaltam.
 Nem is oly soká egy városra akadtam,
 Shaddar a neve, amit akkor még csipáztam.
 
 Hetyke Elf lányok, hű mit nem látok!
 Óriás Troll testőrök a pofámba vágtok?
 Küldetések hada, csinálják meg mások!
 Én odébb állok, ki kíváncsi rátok?
 
 Fehér Bércbe érve, ni egy újabb város!
 A sárban fetrengve harcolt ott egy páros.
 Jók és Gonoszok! A jellememre káros,
 Semlegesként ismét mögöttem egy város.
 
 Tharr lett istenem most én őt követem,
 Lady Olíviával is volt egy esetem.
 Egy bizonyos Gróf előtt majd hanyatt estem,
 Gnóm Kutatóállomáson aszisztens lettem.
 
 Qvill városában rámszakadt a kék ég,
 A mana illatával megtelék a lég.
 Varázsló lettem! Ez már nekem elég,
 Lángcsóvám hatására minden porig ég!
 
 A szép Libertan egy óriás Metropolisz,
 Üldözött is eleget a királyi Police.
 Wargpin városában daloltam mint Elvis,
 S reméltem a csodaszőnyeg Huertolba elvisz!
 
 Egy alkalommal séta közben gödörbe estem,
 De rájöttem, Labirintusba került a testem.
 Szörnyek ellen képem harci színre festem,
 S azóta a fáraók sírját is megleltem.
 
 Varkaudar falukban csépelem a népet,
 Kiérdemlem én majd azt a Hűségérmet!
 Abbahagyom immár kopik lám a véset,
 Így utólag olvasva elég jó kis vers lett!
 
 
 A tegnap torz törött 
 Tükrében nézem a holnapot
 Körülöttem az elárvult
 Hitetlen csillagok
 S a közelgő vég szélén
 A kezemet fogják 
 Mosolytalan, fáradt angyalok
 
 S a sötét kacagó ördögök
 Közöttük régi csodált szeretőm
 Ki hátamba tőrt döfött
 Nézik, ahogy lépdelek a fény felé
 Vissza többé nem jövök!
 
 Talán csak érted Kedvesem
 Szárnyamat csonkolom
 S alábukom véresen
 De a szeretettelenség korában ékesen
 Kiáltom: Én tudok szeretni!
 A hideg kövek között én létezem!
 Bár sorsom csillaga nem ragyog túl fényesen
 (A szavazáshoz be kell jelentkezned!) (átlag: 5 szavazat alapján 5.4)Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Az V. Bárdverseny dobogós alkotásai (Túlélők Földje versek). | Létrehozás: 2005. május 31. 15:46:12 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09 |   Nyomtatási forma |  
  |